Oldalak

2014. február 21., péntek

Magyar Közlöny: nagysebességű vasút épülhet Szeged, Szabadka és Baja között 2027-ig

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint Orbán Viktor miniszterelnök felhatalmazást adott ki a Szeged-Szabadka-Bácsalmás vasútvonal felújításáról szóló megállapodás létrehozására.


Fotó: Fritz Gergely
A néhai Nagyvárad-Fiume-tengely újjáélesztésének fontosságát a Csongrád megyei fejlesztési koncepció írta le újra 2007-ben. A román és a szerb partnerrel közösen egy olyan, a páneurópai folyosókat összekötő korridor létrehozását tűzték ki célul, amely a teherszállítás szemszögéből fontos Konstantát és Fiumét köti össze. Ennek a vonalnak a legproblémásabb része a Szeged–Szabadka–Bácsalmás szakasz, aminek száz kilométeréből huszonötön a pálya sincs már meg, a meglevő szakaszok pedig nagyon rossz állapotúak. Érdekességként, ugyanez a koncepció a távlatokban a Hódmezővásárhely–Makó vonalat is továbbépítené Nagyszentmiklós és Temesvár irányába.

A Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal rekonstrukciójáról 2011-ben jelent meg megvalósíthatósági tanulmány az Európai Unió támogatásával. Jelenleg Szeged és Szabadka között a 45 kilométeres távolságot a vonat csaknem két óra alatt teszi meg, az észak-bácskai város és Bácsalmás között pedig a sínek jelentős részét felszedték. A Szabadka-Szeged szakasz a jelenleg kapacitásgondokkal küzdő 150-es vonalat is tehermentesíthetné.

A tervek szerint 160 kilométeres óránkénti pályasebességű villamosított, korszerű jelzőberendezésekkel ellátott vonal épülne ki. Ehhez 72,8 kilométernyi pálya felújítására és 24,7 kilométeres új szakasz építésére lenne szükség. A beruházás része lenne tizenöt állomás vagy megállóhely építése, illetve felújítása is. A megvalósíthatósági tanulmány alapján a két ütemben 2027-ig elkészülő beruházás költsége 2011-es áron mintegy 276 millió euró lenne.

Másodközlés az iho.hu cikke alapján.

Nem tárgyaltak a busztenderről a mai közgyűlésen

Nem tárgyalt a mai közgyűlés a busztenderről, ahogyan az SZKT tervezett hét használt villamosáról és a plusz két új troliról sem.

A Tisza Volán által üzemeltetett 108 buszból mindössze
48 alacsonypadlós. A szerző felvétele.
A városüzemeltetési és fejlesztési bizottság csütörtöki ülésén megszavazták: Nagy Sándor (Együtt Szeged Frakció) bizottsági alelnök kompromisszumos javaslatát viszik a pénteki közgyűlés elé, mely szerint a pályázat megengedi a szerződés két éves meghosszabbítását, ha a pályázó rögtön az elején a legmodernebb buszokat közlekedteti, illetve fél év haladékot is ad az új verzió az ellátás megkezdésére, de ez az átmeneti hónapokra drágítja a szolgáltatást. Az új pályázat szerint pályakezdők is indulhatnak, tehát nem kell referenciaként legalább 25 korábban üzemeltetett buszt és évi 300 milliós szolgáltatást felmutatni. A folyamatosan újuló járműpark helyett már az induláskor új buszokat vár, és az eredetiben foglaltak szerinti 3 külön pályázható vonalcsoport helyett már csak a teljes hálózatra lehet pályázni. Elbíráláskor 90 százalékban számít az ár és 5-5 százalékban a környezetvédelmi szempont, illetve az alacsonypadlós jármű. A pályázat beadási határideje április 22., az eredményhirdetés pedig június 16.

A hét használt villamos beszerzése és a plusz két új troli szóba sem került.

2014. február 15., szombat

Megszűnik a gyorsvonati 1. osztály a Budapest-Szeged vonatokon

A MÁV-Start Zrt. bejelentése szerint március 1-től megszűnik a gyorsvonati 1. osztály a Budapest-Nyugati és Szeged között közlekedő hibrid IC vonatokon.

Az eddig kevésbé kihasznált gyorsvonati 1. osztályú személykocsik márciustól kezdve másodosztályú jeggyel is igénybe vehetőek, így bővítve a vonaton rendelkezésre álló ülőhelyek számát - áll a hirdetményben.

Az IC első osztály változatlanul marad a vonatokon. A szerző felvétele.

A vonatosszeallitas.hu kérdőívet tett közzé, melyben felmérik az utazási szokásokat a vonalon.

2014. február 13., csütörtök

Kalmár megcsinálta: újra járnak buszok Szegedről Szabadkára, Zentára és Óbecsére

A nemrég bejelentettekkel ellentétben mégsem állak le végleg a buszok a határon túlra, hanem rendesen közlekednek a továbbiakban is.

Kalmár Ferenc, a Fidesz-KDNP szegedi országgyűlési képviselője egyeztetett Völner Pállal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkárával, s így továbbra is járnak a Tisza Volán buszai Szegedről Szabadkára, Zentára és Óbecsére.

2014. február 12., szerda

7 darab használt Tatra KT4DM típusú villamost venne az SZKT

Hét darab - Potsdamban nemrégiben újabb járművek beszerzése miatt a forgalomból kivont - használt Tatra KT4DM típusú villamos vásárlására nyújtott be előterjesztést hétfőn Gyimesi László.

A fideszes tanácsnok szerint nem elegendő a szegedi villamosflotta ahhoz, hogy egy esetlegesen nem várt meghibásodás esetén is kellő számú jármű szállítsa az utasokat az öt vonalon. Elmondása szerint 1-2 PESA villamos folyamatosan üzemképtelen, és az így a 2-es vonalon keletkező hiányt csak úgy lehet enyhíteni, ha a 4-es vonalról vesznek le csatolt Tatra T6A2 szerelvényeket, ám ezzel ott lesz zsúfoltabb a helyzet. A csatolt szerelvényeket (210 fő) ugyanis csak a jóval kisebb befogadóképességű KT4-es (116 fő) villamosokkal lehet pótolni. Ezért javasolja, hogy a németországi Potsdamból vásároljon az SZKT, ott ugyanis éppen most cserélik őket, így viszonylag kedvező áron lehet beszerezni a villamosokat. Darabjuk (árfolyamtól is függően) nagyjából 70 millió forint (egy új villamos megkerülhet 4-500 millióba is), ám ehhez még hozzájön a felújítás költsége, további 10-20 millió forint. A zavartalan alkatrész utánpótlást egyébként a németek 10 évig biztosítanák. A kocsikat természetesen hitelből finanszírozná az SZKT, melyre már ajánlatot is kértek három banktól.

Az egyik kiszemelt kocsi, a 141-es.
Botka László polgármester határozatban válaszolt szerdán az előterjesztésre: Szeged MJ. Város közgyűlése hozzájárul, hogy az SZKT a legkedvezőbb ajánlatot tevő bankkal, azaz a Gránit Bank Zrt-vel további tárgyalásokat folytasson, és annak kedvező végkimenetele esetén felhatalmazza az SZKT ügyvezető igazgatóját a hitelszerződés aláírására.

További két új Ikarus-Škoda trolibusz érkezhet Szegedre

Az mostani tervezett 13 tagú flottán túl.

Az elektromos nagyprojekt keretében két újabb trolibusz érkezhet Szegedre. A pályázaton 13 járművet nyert a város, fideszes politikusok közbenjárásnak is köszönhetően most bővülhet a járműflotta.

T-451 még januárban. Fotó: Vécsei László
A szegedi tömegközlekedés-fejlesztési nagyprojekt keretében az eredeti kiírás szerint 10 plusz 5 járművet igényelt a város, végül kettővel kevesebb érkezik a pályázat keretében. Gyimesi László fideszes tanácsnok arról tájékoztatott, most úgy látszik, mégis meglehet az eredeti járműszám. A politikustól megtudtuk, Bohács Zsolt fideszes országgyűlési képviselővel jártak közben az ügyben Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter asszonynál, így a döntéshozók elé kerülhet a szegediek igénye, és a körülmények megfelelő alakulása esetén pozitív elbírálást nyerhet.

Másodközlés a szegedma.hu cikke alapján.

2014. február 9., vasárnap

Videón a szegedi tömegközlekedés 1993-ból és 1995-ből

Becsky András Youtube felhasználó töltött fel nemrégiben 5 videót is, melyek a szegedi villamosokat, trolikat és vonatokat mutatják be a '90-es évek közepe táján.

Haladjunk idő szerinti sorrendben:

Első két videónk 1993. március 27-én lett rögzítve:

Egy borús, esős márciusi napon készült a felvétel, melyen szerepel a Szegeden vendégeskedő kassai 628-as psz. Tatra T6A5 típusú villamos is. További érdekességek: 4-es villamos még csak egy vágányon közlekedik a Tisza Lajos körúton, illetve a 3-as még a Postás sporttelepig jár:


501-es, 502-es, 503-as, 504-es és 505-ös Ikarusok, T-550-as Škoda 15Tr és rengeteg ZIU-9-es:


Illetve van még három videó 1995-ből:

Főként egyes vonali Bengálik:


T6-282 és még sok szépség:

És egy kis nagyvasút a végére: rengeteg ma már nem közlekedő jármű, Rókuson tolató Zetor, Csörgő teherrel, MD forgalomban és eredeti Classic Bz:


Köszönet a felvételekért Német Istvánnak és mindenkinek, aki segített elkészíteni!