Oldalak

2013. február 28., csütörtök

Újabb járatritkítások - I. rész

Kétrészes sorozatunkban a március 30-ától életbe lépő új menetrendet mutatjuk be. Vegyenek mély levegőt, fájni fog!

Ritkítják március 30-ától a szegedi busz-, villamos- és trolijáratokat, mert idén erre a szolgáltatásra nem kap állami támogatást a város. Ez azt jelenti, hogy 500 millió forint hiányzik a tömegközlekedési kasszából. A közgyűlés városüzemeltetési és fejlesztési bizottsága csütörtökön csak a Tisza Volán verzióját tárgyalta meg. Az SZKT javaslata jövő héten kerül sorra, mert eltérés mutatkozott a Szegedi Közlekedési Kft. számításai és az önkormányzati koordinátor kalkulációja között. A különbség abból adódik, hogy más-más menetrendi naptárt vettek alapul.

Ritkábban indulnak buszok Tarjánból is. A szerző felvétele.

13 buszjáratot ritkít a szolgáltató, a változások elsősorban a hétvégéket és az iskolaszüneteket érintik. A tarjáni 10-es a tanév munkanapjain délután 7-8 perc helyett 10 perces követési idővel jár, iskolaszüneti munkanapokon pedig 10 helyett 15 percenként. A 13-as szombaton csak délelőtt, vagyis 5 és 12 óra között jár Alsóváros és a Mars tér között, délután nem. A 20-as, ami Alsóvárost és Petőfitelepet köti össze, munkanapokon este 8 után 20 percenként közlekedik, szombaton és vasárnap is félóránként. Az új menetrendnél figyelnek rá, hogy a Mars térre legyen csatlakozás. A 20A-s busz csak a tanév munkanapjain viszi az utasokat Petőfitelep és a Honvéd tér között.

Ugyancsak ritkítják a gyálaréti 74-est: szombaton és vasárnap egyaránt félóránként közlekedik, az utolsó járat 22.10-kor megy a Mars térről. A dorozsmai 75-ös busz a reggeli zsúfoltság miatt indul 6.30-kor is. Az esti menetrendje is módosul: az utolsó busz a Mars térről 22.30 helyett 23.00-kor megy, Dorozsmáról pedig 22.30-kor. A szentmihályi 76-os busz a munkába indulók miatt munkanapokon reggelente korábban kezd, 4.35-kor. Szombaton és vasárnap ritkul, félóránként viszi az utasokat. A baktói 77-es járat szintén kevesebbet ingázik: iskolaszüneti munkanapokon délután 20 helyett 30 percenként. Iskolai napokon az Új-Petőfitelep–Baktó–Mars tér helyett rövidebb útvonalon, Baktó és a Mars tér között jár. A Szegedi Ipari Logisztikai Központig közlekedő 79-es csak a műszak elején és végén fordul be az eddigi végállomásához, különben az 5-ös főúton marad. A Makkosházról Újszegedre menő 84-es egész hétvégén 30 percenként indul. A 90-es munkaszüneti napokon ugyancsak félóránként jár a Lugas utca és a nagyállomás között az eddigi 20 perc helyett, így a 90 F-essel közös szakaszán 10 helyett 15 perc lesz a követési idő. Hétvégenként a 90F-es nem közlekedik, a 90-es pedig csak félóránként indul.

Ritkul az újszegedi 71-es is. A szerző felvétele.

Az újszegedi 71-es járat a tanév munkanapjain 9 és 13 óra között sűrűbben megy, 20 helyett 15 percenként, 13 és 18 óra között viszont ritkábban jár, 10 helyett 15 percenként. Iskolaszüneti munkanapokon is ritkul a járat, 14 és 17 óra között 15-ről 20 percre nő a követési idő, szombaton és vasárnap is csak félóránként jár a 71-es a Katalin utcától a Mars térig. Az ugyancsak újszegedi 72-es iskolai munkanapokon sűrűbben jár 9 és 13 óra között, 20 helyett 15 percenként, ritkábban indul viszont 13 és 18 óra között, 10 helyett 15 percenként. Iskolaszüneti munkanapokon délután is ritkul ez a járat, 20 percenként megy az eddigi 15 helyett. Szombaton és vasárnap is csak félóránként közlekedik. A rásegítő járat pedig megszűnik.

Öt további busz menetrendje módosul március 30-ától. A 7F-es dorozsma-sziksósfürdői busz a munkakezdés miatt munkanapokon reggel a Mars térről 4.25-kor, Dorozsmáról 4.50-kor indul. Az utolsó busz a Mars térről 21.20-kor, Dorozsmáról 21.45-kor megy. A 11-es és 21-es menetrendjét a 20-aséhoz igazítják. A 13-as csak egy percet tölt a móravárosi bevásárlóközpontnál, és az eddig megszokottnál 2 perccel korábban visszaindul Tarjánba, vagyis minden óra 8, 18 és 38 perckor. A dorozsmai 36-os is korábban kezd, Dorozsmáról az első járat 4.20-kor indul, az utolsó pedig 22.58-kor a Honvéd térről.

Utasszámlálási tapasztalatok később

A csütörtöki bizottsági ülésen az is elhangzott: ezek a változások csak részben függenek össze a Tisza Volán és az SZKT által tavaly októberben végeztetett 8 millió forintos utasszámlálással, hiszen nem munkanapokra, hanem főleg hétvégékre és iskolaszünetekre vonatkoznak. A forgalomszámlálás eredményét később építik be a menetrendbe. A felmérést készítő cégnek egyébként csak az volt a feladata, hogy leszállítsa az egyes járatokkal kapcsolatos adathalmazokat. Ha menetrendi javaslatokat is kértek volna a cégek, akkor duplájába került volna a projekt.

Másodközlés a Delmagyar.hu cikke alapján.

2013. február 22., péntek

Félmillió a kábeltolvajért

Ahogyan azt korábban megírtuk, kedden reggel nagyjából 80 méternyi villamos felsővezetéket loptak el a Bajai útról. Órákig álltak a villamosok.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ötszázezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki segít kézre keríteni a Bajai úton történt kábellopás elkövetőjét. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett. A rendőrség kéri, hogy aki tud bármit az esetről az jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Szeged, Párizsi krt. 16-22.), vagy hívja a 107-es segélyhívószámot, illetve a Telefontanút a 0680/555-111-es telefonszámon.

2013. február 19., kedd

Kábellopás történt a 3F villamos vonalán

2013. február 19-én, kedden reggel a 3F villamos Bajai úti szakaszán, a vasúti átkelőnél ismeretlen tettes 81 méter kábelt tulajdonított el. Az anyagi kár milliós nagyságrendű. A helyreállítás ideje alatt pótlóbuszok közlekedtek.

Az érintett szakasz. A szerző felvétele.
Zombori Krisztinán, a Szegedi Közlekedési Kft. vasút építmény-fenntartási osztályvezetője a rendőrségi helyszínelés alatt a Délmagyarnak elmondta, a tolvajok 81 méter hosszan vágták el a villamosvonal energiaellátásért felelős 600 voltot szállító réz tápkábelt. Az ellopott két szál vezetékkel 300-350 kilónyi rézhez jutott a színesfém tolvaj. Az egyik internetes színes fém kereskedő honlapja szerint a „fejtett, nagy tisztaságú kábel" kilójáért 1520-1560 forintot adnak. A tolvaj a veszéllyel sem törődött, a kábel ugyan is feszültség alatt volt.

Lopás és közérdekű üzem működése megzavarásának bűntette miatt nyomoz a Szegedi Rendőrkapitányság.

2013. február 5., kedd

Pótlás az 5-ös és 7-es vonalakon

A Szegedi Közlekedési Társaság tájékoztatása:

"Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy 2013. február 5-én üzemkezdettől a Vedres utca Torontál tér csomópont útburkolatának javítási munkálatai miatt az 5-ös és 7-es vonali trolibuszjárataink az alábbiak szerint közlekednek:

Az 5-ös vonalon teljes hosszában (Körtöltés u. - Újszeged, Gyermekkórház között) trolibuszpótló autóbuszok közlekednek.

7-es vonal: Bakay N. u. - Széchenyi tér (Kelemen u.) megállóhely között  trolibuszok közlekednek. Széchenyi tér (Kelemen u.) megállóhely - Újszeged, Gyermekkórház között: az 5-ös vonali trolibuszpótló autóbuszok biztosítanak eljutási lehetőséget."