Oldalak

2013. január 22., kedd

Áramszünet, vezetékszakadás? Többé nem akadály! Itt az első önjáró szegedi troli!

Bemutatták Szegeden annak az önjáró trolinak a prototípusát, amely akár már egy hónap múlva közlekedhet a város útjain. A felsővezetéktől független jármű prototípusa a tervezési költséggel együtt 45-50 millió forintba került, az utángyártás darabonként 30 millió alatt megvalósítható. Már épül a második példány.

Szegeden a Szegedi Közlekedési Kft. 813-as jelzésű trolibuszát alakították át önjáróvá, ami lényegében azt jelenti, hogy egy olyan új akkumulátort és vezérlőrendszert fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának munkatársai, az EDF DÉMÁSZ, az SZKT, és a Sedulitas-Pro Kft. szakemberei, amely vezeték nélkül 4 kilométer megtételére képes. A finanszírozás az SZKT és az EDF DÉMÁSZ innovációs alapjából történt, amelyből a szegedi áramszolgáltató vállalat mintegy 90%-ban részt.

T-813 a Trolley zárókonferenciáján. Fotó: Trolley - Promoting electric public transport

A mérnökök és a közlekedési szakemberek a 813-as jelzésű már forgalomban futott autóbuszt építették át 45-50 millió forintból saját tervezéssel, speciális akkumulátor és vezérmű szerkezetűvé, amely az áramszedő leengedése után 4 kilométer megtételére képes, majd újból csatlakozik a felső vezetékhez. Az SZKT garázsában már szerelésre készen áll a 811-es számú jármű is, melyet már 30 millió forint alatti összegből át lehet alakítani önjáróvá, ehhez azonban újabb forrást kell találni.

A 813-as számú troli még 2012. szeptemberében.
A szerző felvétele.
Tóth István Tibortól, az SZKT ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy közgyűlési döntés kell ahhoz, hogy új szakaszokat bevonjanak a tömegközlekedésbe kihasználva az önjáró trolibusz adottságait. Az új jármű, egyelőre még tesztelés alatt álló prototípus, akár egy hónapon belül forgalomba állhat. Ha ki lehet gazdálkodni a 811-es átalakítását is, akkor áprilisra le lehetne vizsgáztatni a következő járművet.Lehóczki Gábor, az EDF DÉMÁSZ pénzügyi igazgatója portálunknak elmondta, hogy a teljes átalakítási és tervezési költségek 90 százalékát fedezte cégük az innovációs alapból (ez a kategória idén már nem áll a cégek rendelkezésére – a szerk.). A várostGyimesi László, városfejlesztési és külügyi tanácsnok képviselte, aki kiemelte, hogy a tömegközlekedésnek rugalmasnak kell lennie, és e a fejlesztés ezt a célt szolgálja. “Ha üzembe állhatnak majd az önjáró trolik, akkor olyan területeket is – mint például a Körtöltés utca, Makkos erdő sor környéke – be lehet aktívan vonni a tömegközlekedés rendszerébe, mely eddig elhanyagoltabb volt” – tette hozzá.

Trolibuszt népszerűsítő kampány

A Szegedi Közlekedési Kft. az Európai Unió Central Europe támogatási programjának keretében kilenc társszervezettel közösen vett részt a „Trolley – Promoting Electric Public Transport” programban, melynek célja a trolibusz közlekedés, mint környezetbarát közforgalmú közlekedési eszköz népszerűsítése és fejlesztése. A Trolley program lezárásaként 2013. január 22-23-án a Szegedi Közlekedési Kft. szervezésében rendezik meg a zárókonferenciát. Az első szegedi önjáró trolibuszt e tanácskozás keretében mutatták be. A jármű kifejlesztésében a Szegedi Közlekedési Kft, az EDF-DÉMÁSZ Zrt., a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki kara, és a Sedulitas-Pro Kft. szakemberei vettek részt.


A kampány részeként a Somogyi könyvtárban látható majd kiállítás, illetve Szeged utcáin találkozhatunk e-bus-t népszerűsítő plakátokkal.

Másodközlés a Szegedma.hu cikke alapján.

2013. január 17., csütörtök

Menekülni próbált az ellenőr elől

Barátja bérletével utazott a villamoson egy szegedi férfi, majd az ezt felfedező ellenőrt ellökve próbált meg elmenekülni, de a rendőrök végül előállították.

Szenti Szabolcs elmondta: a 21 éves férfi szerdán délután barátja bérletével utazott a szegedi 4-es villamosvonalon. Az ezt felfedező ellenőr már a bírságról szóló papírt töltötte ki, amikor a fiatalember hirtelen kitépte a kezéből a személyi igazolványt, meglökte a férfit és menekülőre fogta. Az ellenőr követte és közben értesítette a rendőrséget.

A József Attila sugárúton az ellenőr már a bliccelő barátjával találta magát szembe, aki szintén meglökte a férfit, majd az elkövetők bementek az egyik társasházba. Onnan állították elő őket a rendőrök.

A két férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Másodközlés az Iho.hu cikke alapján.